Festés és lakkozás

A külső alapozás eredménye nem töltött el mérhetetlen elégedettséggel, mert a kétkomponenses alapozóval nem volt egyszerű dolgozni; nem fedett nagyon jól, pedig 3 rétegben vittem fel, és mintha a térhálósítója sem lett volna annyi amennyi az előírt keverési arányhoz szükséges.

Végül azért sikerült lealapozni a hajótestet. Egy profi hajós alapozót és színes lakkot használtam, mert kiváncsi voltam a jellemzőire. Hát a végeredménynem lett olyan rossz, de a trinát alapozóval és festékkel is hasonló eredményt lehet elérni.


A hajótestet az elülső dekken egy kis optikai tunninggal láttam el, hogy a szögletes orr ne látszódjon annyira valamint az árboctámaszt erősítő rész is le lett kerekítve az esztétika kedvéért.



A hajó neve egyébként wasserTRABI lett, ezen a néven regisztráltattam a nemzetközi PDRacer portálon (akkor még megfelelt az OZ Racer a nemzetközi PDR szabványnak, ezért kaphatott számot), ahol hivatalos sorszámot is kapott a hajó (Magyarországon ehhez a hajóhoz egyébként nem kell hajólevél, vitorlás csónaknak számít - és az is).


A vízretétel előtt mégegyszer felszereltem a hajót, minden alkatrész ki lett próbálva. Irány a víz!


Menu OZ Racer