GIS - Árboc, svert, kormánylapát
Árboc, svert, kormánylapát
A svertet a svertszekrény beépítése miatt már elkészítettem. Az igazat megvallva párhuzamosan csináltam a kormánylapátot is, mert nagyon hasonló az építése. Így ha volt felesleges időm, akkor foglalkoztam ezekkel is. A kormánylapáttal azért siettem, mert közben azért csinálgattam a kormányrudat is. Azt sem akartam elhibázni, ezért először a kormánylapát készült, aztán a rúd. Én mindkét alkatrészt rétegelt lemezből készítettem el. Ebből könnyebb volt, és az anyag is rendelkezésre állt. Három 6 mm vastag lemez kellett mindkettőhöz. A rétegek közé pedig, amikor összeragasztottam, üvegszövetet tettem. Nem akarom felborítani a hajót, de ha mégis ki kell majd állnom a svertre, akkor nem szeretném, ha letörne alattam. A három réteg 6-os rétegelt lemeznek és a két réteg üvegszövetnek elég erősnek kell lennie. A kormányrúd felszerelésénél előbb érdemes a felső csuklót felszerelni, aztán beállítani kb. az alsót is. Mielőtt az alsó is elnyerné végleges helyét, érdemes megmozgatni a rudat jobbra-balra. Ha a hajó két oldalán ugyanolyan magasan ér a habléchez (vagy ugyanolyan magasan megy el felette), akkor jól van beállítva. Különben érdemes igazítani rajta, mert elég csúnyán mutat a hajón. Erre én utólag jöttem rá … A hátsó légszekrénybe és fölé a fartükör belső oldalára beépítettem egy-egy erősítést is, hogy jobban oda lehessen fogatni a kormányrúd csuklóit. Ez fontos biztonsági kérdés, megéri azt a pár dekát, amivel így nehezebb lesz a hajó.
Az árboc már egy kicsit nehezebb feladat volt. Először nem hittem el, hogy tudok csinálni egy egyenes árbocot, de végül is sikerült. Én a négyszögletes verziót választottam. Úgy ítéltem meg, hogy ezt a legkönnyebb megépíteni. Végül is követtem az útmutató tanácsait, és minden rendben volt. Amikor összeállt, akkor megcsiszoltam, az éleit pedig lekerekítettem felsőmaróval. Így szép felületet kaptam.
Az árbocra két réteg epoxit kentem, meg egy réteg lakkot. A svert és a kormánylapát pedig két réteg műgyanta után alapozót kapott és festést. Sajnos ezekről le fog jönni a ki-be húzkodás miatt, szóval nem árt majd valami jobb megoldást keresni …
Tovább
GIS projekt
-
GIS - Egyebek Minden, ami még fontos a technikai részleteken kívül Végül...
-
GIS - Vitorla, rigg Vitorla A vitorla elkészítése már viszonylag egyszerűen ment....
-
GIS - Árboc, svert, kormánylapát Árboc, svert, kormánylapát A svertet a svertszekrény beépítése...
-
GIS - Festés, lakkozás Festés, lakkozás A hajó belsejét mindenhol átkentem két réteg...
-
GIS - A hajótest építése A hajótest építése A hajó építése során követtem az útmutatót....
-
GIS - Az anyagok Anyagok Én meranti rétegelt lemezt használtam a hajóhoz....
-
Az első magyarországi GIS A szerző Rumpler Tibor, várpalotai hajóépítő. Az építésről...
- 1